Ahol a saját történeteink elevenednek meg
Debrecenben vendégeskedett a szolnoki Kaméleon Társulat.
Végre! Van olyan színház, ahol a színész és a néző viszonyára az abszolút közvetlenség, nyitottság a jellemző, nemcsak a közönséggel való aktív kapcsolatteremtés, de nyilvánvalóan a színpadi szerep okán is. Az improvizációs színháznál ugyanis a cél a közönség megismerése, az egyének érzéseinek, a velük kapcsolatos szituációk visszatükrözése úgy, hogy a művészek közben önmagukból is mutatnak valamit, valami professzionálisan zseniálisat. Nem csak színészi tehetségüket illetően, de alkotó-kivitelező képességeik, a színésztársakkal való kooperációs együttműködés tekintetében is. Az improvizációs színház színészei jó ember- és szituációismerők, alkotók, kreatívak, s egyben konstruktívan együttműködni képesek, így mindenki számára már-már terápiás jellegű produkciót képesek nyújtani.
A Kaméleon Társulat péntek délutáni előadása magával ragadó, örömteli és szórakoztató volt számomra. Mély érzéseket, felismeréseket keltett bennem, amelyek ön- és emberismeretemet egyaránt gazdagították. Örültem, hogy mások személyes élményeit is hallhattam, láthattam, ezáltal – a szó szoros értelmében – bepillantást nyerhettem mások életébe is. Újdonság volt számomra, hogy nemcsak passzív résztvevők lehettünk a közönség soraiban, hanem a színészi előadásnak aktív alakítói is.
Úgy érzem, az improvizációs színháznál garantált az, hogy az előadás megfogja, megszólítsa az embert, hiszen természetéből fakadóan személyes, míg a klasszikus színházaknál ez a fajta személyes érintettség, megszólítás nem magától értetődő.
Hallgatótársaimmal és a szakkollégium munkatársaival együtt nagyon hálás vagyok, hogy betekintést nyerhettem a Kaméleon Társulat munkásságába!
Godó Irén
