Nem szeretnék elszakadni az oktatástól
Godó Katalin hatodik éve szakkollégista, és az elmúlt évben érkezett el élete eddigi legfontosabb mérföldkövéhez: magyar-német tanár szakos diplomát szerzett. Ősztől a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában folytatja majd tanulmányait.
Mikor kezdett érdekelni a német?
Általános iskolában jó tanárom volt, aki felismerte, hogy van érzékem hozzá – ő segített órák után abban is, hogy megfelelően felkészüljek az emelt érettségire. Az egyetemi jelentkezésnél még egy szakot meg kellett jelölni, és a magyart választottam, mert úgy éreztem, abban is otthonosan fogok mozogni.
Korábban mesélted, hogy nem volt ilyen egyszerű dolgod.
Elképzelhetetlen volt, hogy testvéremmel egy kis faluból eljuthassunk a felsőoktatásba, pláne Debrecenbe. Édesanyám azt szerette volna, ha pékek leszünk, „mert akkor mindig lesz kenyér az asztalon”, és a szüleink eleinte nem értették, miért van értelme a hosszú éveken át történő tanulásnak. Érthető, hiszen ez soká térül meg, ellentétben egy szakmunkásképzővel. Amikor Irén megszerezte az óvodapedagógusi diplomát, akkor belátták, hogy ez a mi utunk, és egyre többen kezdtek érdeklődni a faluban az iránt, hogy mit csinálunk.
Az elmúlt évekhez mit tett hozzá leginkább a szakkoli?
Remek mentort kaptam a Germanisztika Intézetben, aki folyamatosan segített, ösztöndíjak segítségével eljuthattam Augsburgba és Münchenbe is, és sikerült megszereznem a nemzetközileg elismert felsőfokú nyelvvizsgát is németből.
A tudományos pályát vagy a tanítást választanád inkább?
Nem szeretnék elszakadni az oktatástól – szívesen tanítanék az egyetemen, de szívesen tartanék módszertani tréningeket, vagy éppen érzékenyítő programokat. Hamarosan indul egy „Tanítsunk Magyarországért”-mentorprogram, amelyben egyetemisták segítenek halmozottan hátrányos helyzetű diákokat – lehet, hogy ebbe is be tudok kapcsolódni. De visszahúz a szívem Tiszanánára is, ahonnan jöttem – már most számítanak rám.
