Pető Tamara: A WISZ valóban arra törekszik, hogy a célomhoz vigyen

Dietetika szakos hallgatónk mesél a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumban töltött időszakáról.

Kedves Te, aki ezt a cikket olvasod!

Az én nevem Pető Tamara Anna. Tudom, ez neked valószínűleg nem mond sokat arról, ki vagyok, ez viszont egyelőre még nekem is bizonytalan. Az a szép a továbbtanulásban, hogy lehetőséget ad arra, hogy bárki lehessen az emberből. Ez pedig – legyünk őszinték – nagyon jól hangzik, főleg akkor, amikor az ember a bármiből semmit nem tud választani. Nehéz megtalálni az utunk, és ha megvan, ugyanolyan nehéz elindulni rajta.

Velem sem volt ez másképp. Annak ellenére, hogy több tantárgy is érdekelt a középiskolában, idő, sok töprengés, önismereti utak és kutatás kellettek ahhoz, hogy el tudjam dönteni, milyen területen is szeretnék egyszer majd dolgozni. Akkor döbbentem rá, hogy az egyes szakmákról nagyon keveset tudok, ahogyan a lehetőségeimről is.

Végül a dietetika nyert meg magának. A képzési tervben szerepelt a tankonyhai főzés, belgyógyászati ismeretek elsajátítása, élelmiszerek előállításának technológiái és még sok más érdekes dolog. Kiválasztani a szakot, amire jelentkezni szerettem volna, hatalmas lépésnek számított, de csak az első lépésem volt és egyből magával rántotta a többi fontos kérdést: Melyik városban érné meg tanulni? Hol lakhatnék? Miből fedezem majd a kiadásaim?

Emlékszem, a felvételi beadása után nagyon tartottam attól, hiába vesznek fel, nem tudok majd Debrecenbe költözni, így az egyetemet sem kezdhetem el. Szerető családot mondhatok a magaménak, de anyagi támogatást nem tudtak biztosítani számomra, annyira pedig ismertem már magam, hogy tudjam, egyetem mellett nem bírnék annyit dolgozni, hogy minden költséget egymagam fedezzek. A helyzetem egyre kilátástalanabbnak tűnt és ez eléggé megviselt. Érettségi után már dolgoztam valamennyit, pontosan azért, hogy az egyetemi éveimre gyűjtsek, de az csak egy indulótőkét biztosított. Aztán egy váratlan fordulat elhozta a megoldást számomra. Az egyik barátnőm mesélt egy szakkollégiumról, amit egy volt kollégista ajánlott neki. Elég sok pozitívumot hallottunk a helyről ahhoz, hogy mindketten megpróbáljunk felvételizni oda. Így kerültem én be a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba.

A szakkollégium jelmondata a következő: WISZ – A célodhoz visz! Az intézmény pedig valóban törekszik is erre. A tagok számára rendszeresen kiutalt ösztöndíjból számomra is megoldhatóvá vált a továbbtanulás. A pénzügyi biztonság mellett az is sokat számított, hogy WISZ-ben koordinálnak egy mentori programot is, így elsőéves hallgatóként már volt egy egyetemi oktató, az általam látogatott karról, aki odafigyelt rám, és akihez segítségért fordulhattam bármivel kapcsolatban. Ez az életem egy másik terén adott biztonságérzetet.

A Wálinak ezek mellett bőven vannak még előnyei: nyelvi képzést is biztosít, hogy a szak elvégzése után mindenki megkaphassa a diplomáját, ne legyen a nyelvvizsga hiánya ebben akadály. A szakkollégiumi képzések témái széles skálán mozognak, és a helyszínek is változatosak. Én korábban nem sokat utaztam, nyaralni nem jártunk a családommal sehová, így az első élményeket Szegedről, Lillafüredről, Tihanyról a szakkollégiummal szereztem.

Mivel az egyetemista élet szerves része a tananyag feletti görnyedés, a kollégium lehetőséget biztosított arra is, hogy uszodába járhassunk, ezzel ösztönözve a hallgatókat arra, hogy a testi egészségükre is odafigyeljenek a tanulmányaik mellett. Én évek óta gerincproblémákkal küszködöm, így különösen örültem ennek a kezdeményezésnek.

A WISZ, mint szakkollégium nagyon sokat segített nekem több területen is, és a jó hír az, hogy szeretné ugyanezt megtenni még sok más felsőoktatásba vágyó fiatallal is – akár veled, aki ezeket a sorokat olvasod.

Szöveg: Pető Tamara
Fotó: Dezső Attila, Hang-Kép Egyesület