Rostás Melinda: A WISZ-nek köszönhetően nagyobb lett az önbizalmam

Rostás Melinda vagyok, jelenleg harmadéves orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus szakos hallgató, és immáron másfél éve a WISZ tagja vagyok. De hogy hogyan is jutottam el eddig?

Amikor még egy kis kárpátaljai középiskolában tanultam, elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy valaha is bekerülhetek egy egyetemre. Részben az oktatásbeli különbségek miatt, részben amiatt is, hogy senki nem volt a környezetemben, aki segíthetett volna a felvételiben és az egyéb egyetemmel kapcsolatos dolgokban. Akkor számomra nagyon elérhetetlennek tűnt az, hogy valaha is Debrecenben tanuljak.

16 évesen érettségiztem le, és akkor úgy éreztem, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elinduljak a nagyvilágba. Igen, számomra Debrecen túlságosan is nagynak számított. Már akkor is nagyon jól jött volna számomra egy olyan közösség, amely bíztat és segít, ha elakadok, de akkor még fogalmam sem volt róla, hogy létezik egy olyan hely, ahol hozzám hasonló sorsú fiatalok vannak.

Ezért egy évet kihagytam, addig nyelveket tanultam és próbáltam magam meggyőzni arról, hogy tanuljak valami mást, amihez nem kell egyetemi végzettség. Nem igazán találtam a helyem, és szerintem ezt a környzetemben lévő emberek is látták. Így végül mégiscsak jelentkeztem a Debreceni Egyetem orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus szakjára.

Amikor megtudtam, hogy felvettek, akkor kezdtem érezni, hogy igenis jól döntöttem. Éreztem, hogy azt az utat kezdem járni, amit Isten kijelölt számomra. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak nehézségeim, sőt... Sokszor kételkedtem abban, hogy egyáltalán van-e helyem itt, sokszor éreztem azt, hogy nem elég, amit csinálok. Talán emiatt is kezdtem el keresgélni akaratlanul is egy olyan közösséget, ahol kicsit otthonosabban érezhetem magam még akkor is, ha a saját otthonomtól távol vagyok.

Ahhoz, hogy rátaláljak a WISZ-re, majdnem két évnek kellett eltelnie. Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor már nem igazán tudnak érdemben segíteni, hiszen a legtöbb dolgot már magamtól is megtanultam az egyetemen, de ez nem így van. Az, hogy a WISZ tagja lehetek, megerősített abban, hogy jó helyen vagyok, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kételyekkel küzd és ez valahol normális is, de tudni kell ezeket leküzdeni ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni a céljaink felé.

A mentorprogrammal, a szakkolis hétvégékkel, a nyelvi képzésekkel és az ösztöndíjjal egy stabil hátteret biztosít a hallgatóknak. Azok, akik már itt kezdik az egyetemi éveiket, talán nem tudják ezeket megfelelően értékelni, de akik később csatlakoznak, és megéltek már olyan éveket, ahol senki nem segít nekik semmiben, azok látják, hogy ez milyen nagy segítség valójában. Annak ellenére, hogy van mentorprogramunk, számomra a legnagyobb mentorok maguk a szakkollégium munkatársai. Ők azok, akikhez bármikor fordulhatunk, nem csak a tanulmányainkkal kapcsolatban, hanem az élet bármely területén. Emellett olyan embereket is megismerhettem, akiket mára a barátaimnak mondhatok, és akikért hálás vagyok.

A WISZ által megerősödhettem az Istenben való hitemben, és talán ez adott elég akaraterőt ahhoz, hogy elérhessem a céljaimat. Ma már egy olyan témával foglalkozhatok a diplomadolgozatom keretein belül, ami már az egyetem kezdete óta foglakoztatott és az egyik legnagyobb álmom volt, hogy egy agydaganatokkal kapcsolatos kutatásban én is benne lehessek. Emellett pedig annál az intézetnél dolgozhatok és taníthatok, ahol egykor én is tanultam, olyan emberek mellett, akiktől nap mint nap tanulhatok valami újat. De még nem szeretnék itt megállni, mindenképp szeretnék továbbtanulni a mesteri képzés keretein belül – a WISZ-nek köszönhetően most már több önbizalommal, mint előtte.

Szöveg: Rostás Melinda
Fotó: Dezső Attila