A veszélyhelyzet alatt végig éreztük magunkon Isten áldását - Interjú Lovász Márton WISZ-lelkésszel

Ha egy közösség és lelki élet kapcsolatáról van szó, a kettő nehezen elképzelhető személyes találkozások nélkül. A Wáli István Református Cigány Szakkollégiumban azonban ezt nagyrészt sikerült a koronavírus okozta veszélyhelyzetben digitálisan megoldani. A fizikai távolság melletti lelki közelségről, valamint a tanév második részének kihívásairól Lovász Márton, a WISZ lelkésze mesélt.

Ha egy szóval kellene jellemezned a WISZ elmúlt tanévét, melyik lenne az?

Áldás. Eszembe jutott a hálaadás, de azért mondanám az áldást, mert az első félévben immár másodjára tapasztaltuk meg, hogy viszonylag nagy létszámban lépnek be új hallgatók a szakkollégiumba. Mindez nagyon pozitív hatással volt a WISZ közösségére, és tovább erősítette azt. A csapat összetartóbbá vált, mely a szakkoli minden színterén érződött. Ha a hitéleti szempontokra gondolok, ugyanezt tudom mondani: például tovább tudtunk lépni annál, hogy a bibliaórák látogatása ne szorítkozzon a kötelező minimumra. Végig éreztünk magunkon Isten áldását, és ezt a koronavírusos időszakra ugyanúgy értem, mint amikor fizikailag is együtt voltunk. Sőt, a veszélyhelyzet alatt tudatosabb odafordulást tapasztaltam a hallgatók részéről akár egymás, akár a közösség egésze felé.

Személyesen hogyan élted meg ezt az időszakot?

Voltak benne hullámvölgyek, hiszen nagyon hiányoztak a személyes találkozások, az online alkalmak, beszélgetések miliője pedig teljesen eltért a megszokottól. Aztán észrevettem magamon, hogy türelmetlenebb vagyok. Visszagondolva azonban úgy vélem, megerősítő volt számomra az online üzemmódra és az otthoni létre való átállás.

Hogyan sikerült a WISZ lelki életének „digitalizálása”? Milyen kihívásokat és örömöket találtál benne?

Nagy félelmem volt, hogy hogyan fog működni az online rendszer – hogy például 20-25 főt elbír-e egy adott felület egy közös beszélgetésben? Kiderült, hogy igen, de a mikrofonok ki-bekapcsolása sokszor okozott gerjedést, a kameraképek megjelenése lassította a programot, és így tovább. Mindezeket azért emelem ki, mert ez megzavarta azt a személyességet, melyet egy webkamerás társalgás valamennyire vissza tud adni. A lelki élet ezért inkább nem minőségében, hanem inkább formailag lett más, mint korábban – ez a hallgatók részéről gyakran elhangzott. Többen megfogalmazták, hogy mennyire sajnálták például az áprilisi, káposztásmegyeri Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap elmaradását, melynek virtuális változatába egyik hallgatónk imádsággal kapcsolódott be.

A személyes beszélgetéseket is ez hatotta át: láttuk és hallottuk egymást, de az új rendszer természetesen nem helyettesíthette, amikor szemtől szemben ülünk a másikkal. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségekből ki tudtuk hozni a legtöbbet.

A bibliaórákat próbáltátok egy az egyben átültetni online, vagy volt-e valami, amin változtattatok?

Tulajdonképpen igen. Új elemként alkalmaztuk a hallgatók által kezdeményezett hálakört, amelyben mindenki, egymást megszólítva fejezte ki, hogy aznap éppen miért ad hálát. Rémisztőbbnél rémisztőbb híreket hallva, sok-sok kérdőjel és bizonytalanság között ez rengeteget segített nekem és a hallgatóknak egyaránt. Amikor felfedezzük az életünkben azokat az áldásokat, amelyekért köszönetet mondhatunk, az mindig megerősít minket, ilyen helyzetben pedig hatványozottan. Ezt a személyes alkalmaknál is folytatni szeretnénk. Ami eltérő volt a fizikailag megélt közösséghez képest, az a dicsőítés elhagyása volt. Egyrészt a nyilvánvaló technikai okok miatt döntöttünk így, másrészt nem biztos, hogy mindenkinek adottak voltak a lehetőségei arra otthon, hogy énekelni tudjon.

Mit tapasztaltál, milyen hatással volt a hallgatókra a veszélyhelyzet?

Általános nehézség volt az egyetemi rendszer átalakulása és a követelmények megváltozása. Teljesen más egy előadás, amit élőben hallgat az ember, vagy egy olyan, melyet videón nézünk, vagy csak a vázlatát kapjuk meg. Éppen ezért sokaknak okozott problémát a bizonytalanság a követelmények, a félév végi vizsgák miatt.

Hogyan tudtak segíteni a szakkollégistáknak ebben a bibliaórák, lelkigondozói beszélgetések?

A hallgatóink örültek ezeknek a lehetőségeknek, hiszen az, hogy fizikailag más helyeken voltunk, nem jelentette azt, hogy megszakadt a kapcsolatunk egymással. Sokan visszajelezték, hogy egy-egy beszélgetés közelebb vitte őket a megoldáshoz egy adott szituációban, vagy meg tudtak nyugodni egy-egy problémát illetően. Nagyon örültem, hogy egy-két esetben nem csak egy hallgatónk, hanem az egész családja ott ült a webkamera előtt – az is előfordult, hogy egy hozzátartozó hétről-hétre bekapcsolódott a közösségünkbe.

Eggyel hátrébb lépve, mégis kapcsolódva a szakkollégiumhoz: tavaly elkezdted a romológia-képzést a Pécsi Tudományegyetemen. Mi adta ehhez a motivációt?

A romák, mint hazánk legnagyobb kisebbsége, mindig érdekeltek kulturális vagy akár történeti szempontból. Korábbi interjúkban elhangzott, hogy a szakkollégiumon túli szolgálataim során többször kapcsolatba kerültem a cigánysággal, aztán ismerősök, barátok is bátorítottak arra, hogy vágjak bele. Az a célom, hogy az egyetemen szerzett tapasztalataimat hasznosítani tudjam a szolgálatomban.

Milyen közösségi alkalmakat szervezett irányításoddal ebben a tanévben a Wáli István Református Cigány Szakkollégium?

Sajnos a koronavírus a második félévünket szinte teljesen elvitte ilyen szempontból, a tanév korábbi szakasza viszont kifejezetten sikeresnek mondható programok tekintetében. Folytattuk a szolnoki Kaméleon Társulat előadásait, azzal a különbséggel, hogy a WISZ helyett két debreceni középiskola adott otthont azoknak. A „Beszélgetés híres értéktudatos romákkal”-sorozatunknak két alkalmát szerveztük meg: Oláh Gergő egy pódiumbeszélgetés keretében volt vendégünk a Kölcsey Központban, Balogh Róbert WISZ-alumni és váchartyáni lelkipásztor pedig középiskolás osztályoknak mesélt életéről és szolgálatáról.

Ősszel nagy sikert aratott a negyedik táncházunk: a Biriben található Dankó Pista Nevelő-oktató Központból érkeztek a táncoktatók és a zenészek is, fergeteges hangulatot teremtve. Az első félévben nyílt napot is tartottunk, ahol tanodák és debreceni középiskolás érdeklődők látogatták meg a szakkollégiumot. Részt vettünk a DExpo-n, a Debreceni Egyetem pályaválasztási kiállításán, ahol saját standdal voltunk jelen. Az érdeklődők itt nem csak a WISZ-t ismerhették meg közelebbről, de együtt zenéltünk velük, valamint sokan voltak kíváncsiak a Habiszti – Cigány kulturális társasjátékunkra is. Szakkollégiumunk fontos eleme a köztudatosítás, ahol a WISZ hírnevét visszük tovább – utóbb említett két programunk is lehetőséget biztosított, a második félévben azonban az egész más színezetet kapott. A veszélyhelyzet alatt szakkollégistáink intenzív kampányba kezdtek a WISZ honlapján és közösségi médiában megjelenő tartalmainak megosztásával, egy hallgatónk volt iskolája tanulóinak mutatta be a szakkollégiumot online, ketten pedig az enyhülés fázisában személyesen is meg tudtak szervezni egy személyes találkozót településük középiskolásainak.

Szöveg: Dezső Attila
Fotó: Dezső Attila, WISZ-archív