Adventi koszorúk készültek november 28-án a szakkollégiumban.
A koszorúk készítését, egyúttal magát a várakozást is közösségi élményként sikerült megélni. A lelkünket is finomhangoltuk az Adventre, azáltal is, hogy karácsonyi dalokat hallgattunk ezen a délutánon. A közösség együtt mozgott az alkotás pillanataiban, egymással osztoztunk a díszeken, egymásnak adtunk és egymástól kaptunk figyelmet és dicséretet is.
A koszorúról tudjuk, hogy 4 gyertya díszíti, melyek a hitet, a reményt, az örömöt, illetve a szeretetet jelképezik. Ezek mindegyike mondanivalóval bír, amelyen a folyamat közben is és még tovább is elmélkedhetünk.
A szeretetteljes közegben az alkotás öröme az önkifejezést is szolgálta, mindenki kedvére való koszorút készített. A szakkollégium is részesült a díszekből. Legtöbben haza is vittek a munkáikból, hogy a szakkollégiumban és azon kívül is átélhessék a várakozás pillanatait, Jézus Krisztus születésére emlékezve.
Szöveg: Godó Irén