December 9-én a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának 2021. évi Őszi Tudományos Hallgatói Konferencián vehettem részt Godó Katalinnal együtt, mintegy a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot képviselve.
A konferencia személyes részvétellel valósult meg, helyszínének a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának (DAB) Székháza adott otthont, ahol hat szekcióban került sor az előadásokra.
Én a Társadalomtudományi Szekcióban, míg Godó Katalin pedig a Humántudományi és nyelvészeti szekcióban vett részt. Jól éreztük magunkat ezen a délelőttön, ahol sokszínű előadásokat hallhattunk a szekciókban, amelyben jelen voltunk, és érdeklődő kérdésekre válaszolhattunk a saját előadásunkkal kapcsolatban.
Az alábbi előadásokban voltunk jelen előadóként: