2021. november 13-án délelőtt a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium néhány képviselője látogatott el hozzánk.
Informatív és hasznos volt az összejövetel: először Mózes Áron bemutatta a szakkollégiumunkat: a felépítését, a munkatársakat, beszélt az ösztöndíjról, és még sok másról. Ezután Lovász Márton lelkész vette át a stafétabotot: ő a református egyház felépítéséről, történelméről készült egy rövid, de tömör és információdús beszámolóval.
Érdekes koncepció volt, mivel így a nem református felekezetűek is tájékozódhattak a vallási diverzitásról, a különlegességekre és különbségekre is felhívta a figyelmet. Mesélt még a Wáli módszertanáról, a bibliaórákról, az énekkarról, és a közeljövőben megvalósulni látszó célokról.
A továbbiakban Makkai László, a miskolci szakkollégium lelkésze és igazgatója beszélt az vendégek részéről.
Egy kis összehasonlítás következik, kiemelném a különbségeket és a hasonlóságokat a két szakkollégiummal kapcsolatban:
Mindkét szakkollégium 10 éve indult. Hasonló modulokkal működnek: kulturális, spirituális és közismereti részekkel dolgoznak, ezek a hétvégi szakkolis hétvégék, melyeken mindenkinek kötelező a részvétel. Vannak egyetemi mentorok is, akik a szakmai előmenetelben segédkeznek, de a miskolciaknak egy belső mentoruk is van, aki a szakkollégiumon belül segít a tanulmányokban, vele elég ritkábban konzultálni. Pszichológust biztosít mindkét szakkollégium.
Észrevehető még a családias hangulat, melyet az osztálynyi mennyiségű hallgatónak is köszönhetünk: jelenleg mindkét szakkolinak 32 fős hallgatói létszáma van. Vannak alumni hallgatók is, akik visszajárnak: ők diplomás személyek, akik a szakkollégiumok berkei közt fejlődtek és szereztek képesítést. Az ösztöndíj mennyisége is egy kategóriában mozog: a maximum pénzösszeg, melyet a diákok a szakkollégiumon belül kaphatnak, 60.000 Ft.
A Wáliban komfortos és komfort nélküli szobák is vannak, melyek más-más árkategóriában mozognak: aki spórolni szeretne, választhatja a fürdőszoba nélküli szobákat (de ezektől is pár lépésnyire van a fürdőszoba). A miskolci szakkollégiumban kizárólag komfortos szobák vannak. Kifejlesztettek még egy FeFe-programot is, mely a Felsőoktatási Felzárkóztatási Program a középiskolások részére szól.
Ezután pár percnyi ismerkedésre kaptunk lehetőséget, és a két szakkoli hallgatóserege beszélgethetett egymással. Rájöhettünk, hogy nem is vagyunk annyira mások: hasonló ambíciókkal érkeztünk az egyetemre, és elkötelezettek vagyunk akár saját identitásunk megerősítésében, akár abban, hogy a világot (akár itt a makro-és mikrokozmosz is képbe jöhet) kicsit jobbá tegyük.
A szakok is erre utaltak: a miskolciak közül páran védőnők és szociális munkás szakosok voltak, a wálisok közül négyen tanári szakról jöttek. Fontos, hogy az egyenlőtlen erőviszonyok segítésében ott vannak a szakkollégiumok, és nem kell reménytelennek lenni: mindenkinek segítenek diplomát szerezni, aki elég ambiciózus és szorgalmas. Csupán kicsit hajtania kell, és alkalmazkodni.
Fotó: Makkai László Facebook-oldala