Terítéken a munkavállalói jogok

2022. április 21.

Szakkollégiumi hétvége a WISZ-ben.

 

Jogi ismeretekben gazdag napnak néztünk elébe pénteken. A munkavállalók jogaival, a munkaszerződések sajátosságaival ismerkedtünk meg, illetve az alkalmazotti és vállalkozói lét kérdéseit tárgyaltuk meg a szakkollégiumi hétvége első napján. A munka világára való felkészítés jegyében telt ez a nap. A lényeges információkat tartalmazó délután után többen is jövőbeli perspektíváinkat átgondolva térhettünk nyugovóra Dr. Balogh Áron Péter előadását követően.

 

A szombati napon a nonprofit szervezetek világába nyerhettünk bebocsájtást. Részletesen szó esett többek között az alapítványokról és az egyesületekről. Ezek létrehozását egy-egy konkrét példán keresztül beszéltük át Dr. Ivánné Dr. Mecsei Ilonával. A gyakorlatias bemutatás segítette számunkra az információk mély megértését.

 

Ezen a napon az alapítvány és az egyesület létrehozását aprólékosan áttekintettük, hogy aki a jövőben ilyesmiben gondolkodna, már egy alapvető tudással felvértezve vághasson neki a nonprofit szervezetek világába történő bekapcsolódásnak. Kérdéseket, gondolatokat fogalmazhattunk meg, érvelhettünk, hogy mely formát milyen célok mentén tartjuk hasznosabbnak létrehozni.

 

Tanulságos napokat tudhatunk magunk mögött, a kapott információk dolgoznak még bennünk. A jövőben is kamatoztatható, sőt, nélkülözhetetlen ismereteket szereztünk a munka világával kapcsolatban és a nonprofit szervezeteket illetően.

 

Szöveg és fotók: Godó Irén

 
 

Partnerek