„Fontos az Egyházról beszélni, de nem mindegy, hogy hogyan!” – egyházismereti képzés a WISZ-ben

Szeptemberben megkezdődött a Wáli István Református Cigány Szakkollégium őszi képzési programja, melynek első állomásaként egyházismereti képzésben vettek részt a hallgatók. 

Lovász Márton, az intézmény lelkésze azzal kezdte gondolatmenetét, hogy az Egyház már a megalapítása óta beszédtéma volt, és ez nem probléma, sőt kimondottan pozitívum – a probléma inkább azzal van, hogy sokszor anélkül tematizálják az Egyházat, hogy figyelembe vennék annak identitását. 

A lelkész leszögezte, hogy az Egyház identitásának alapja maga a Szentlélek személye, hiszen Ő alapította azt az első Pünkösdkor. A Szentlélek nem „valami”, hanem „Valaki” – egyenrangú az Atyával és a Fiúval, élő, eleven, dinamikus személy, akinek a hatása Pünkösd óta folyamatos az emberiség történetében. Kizárólag Ő tudja személyessé tenni számunkra Krisztus engesztelő áldozatát, csak általa lehet valóságos hitünk, miután újjászületünk. Ennek fényében tehát az Egyház a Szentlélektől újjászületett emberek közösségeként is meghatározható. Fontos kiemelni, hogy a „magánkereszténység” nem tud működni. Ahhoz, hogy gyümölcsöző legyen az Egyház, fontos, hogy örömmel és készséggel szolgáljunk Isten és az emberek felé. Ennek a vertiákális és horizontális folyamatnak a metszéspontjánál van maga az Ekklézsia. — „Szentlélek nélkül a kereszténység csak filozófia.”

Az előadás következő blokkjában a református Egyház legfontosabb alapelvei kerültek sorra. Az előadó megjegyezte, hogy az Egyház ugyan kritizálható, de a hiteles egyházkritika alapvető ismérve, hogy Isten Igéjére fundálja a gondolatmenetét, a kinyilatkoztatásra hivatkozik. Ilyen hiteles egyházkritikából indult el a protestantizmus, melynek két nagy ága az evangélikus (azaz lutheránus) és a református Egyház – utóbbit az ország második legnagyobb felekezeteként tartjuk számon. 

A predestináció, a keresztség és az úrvacsora jelentőségének és tartalmának ismertetése mellett nagy hangsúlyt kaptak a protestantizmus alappillérei mint a hitgyakorlat fő elvei. Az alapelvek közül az első a Sola Scriptura, melynek értelmében Isten írott Igéjét az első számú tekintélynek tartjuk hitéleti, erkölcsi kérdésekben. A második alapelv a Sola Gratia, mely kifejezi, hogy az ember csak a Krisztus áldozata általi kegyelemből üdvözül, nem pedig valamilyen cselekedet érdeme miatt. A harmadik alapelv a Sola Fide, mely – utalva a Sola Gratia alapelvre – hangsúlyozza, hogy a kegyelem kizárólag hit által elérhető az ember számára: ez a hit pedig abban merül ki, hogy hisszük Jézus Krisztus istenségét, engesztelő áldozatát és a Szentlélek pártfogó, vigasztaló munkáját. A negyedik alapelv a Solus Christus, amely az előző alapelvek értelmében kimondja, hogy a bűnbocsánatunk kizárólagos eredője Jézus Krisztus kereszthalála. Végül mintegy ötödik alapelvként sorakozik fel a mindenre kiterjedő, és mindent összefoglaló alapelv: Soli Deo Gloria, vagyis: Egyedül Istené a dicsőség!

„Mert soha senki az ő saját testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolja azt, miképpen az Úr is az Egyházat; mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből, az Ő csontjaiból valók.” (Efézus 5:29-30)