Tutorálás a WISZ-ben - hogy valóban a célodhoz vigyünk!

2024. május 7.

A Wáli tehetséggondozó munkájának szerves része a hallgatók minél messzebb „futásának” támogatása. Amikor egy hallgató felvételt nyer a szakkollégiumba, nem csak azt szeretnénk, hogy diplomát szerezzen, hanem hogy életcélban, értékekben és karrierben gondolkodjon. Ez egy folyamatos, közös tervező-fejlesztő-értékelő munka, melynek jelentős pillére a tutori támogatás.

De mi is a tutorprogram?

A szakkollégiumi hallgatók tudományos munkába való bekapcsolódásának, illetve a kutatási tevékenységben való részvételének támogatása (mely a korábbi mentori tevékenységre épül, megtartva annak elemeit is).

Kik a tutorok? A szakkollégiumi hallgató szakján, választott tudományterületén kutató, oktató

egyetemi tanárok, akik elismert képviselői saját szakterületüknek. Mindezeken felül segítő,

támogató attitűddel rendelkeznek, és vállalják a tutorálással járó többletmunkát.

A tutori programba elsősorban azok a szakkollégisták kerülnek be, akik szenior (3 éves

szakkollégiumi programot teljesített) hallgatók, és kutatást, TDK-ra, OTDK-ra készülést

terveznek, vagy felvételt nyertek valamelyik doktori programba.

 

A következő három részes cikksorozatunkban sikeres együttműködésekről számolnak be hallgatóink és tutoraik.

 

Kérdések, amelyekre a választ kerestük:

Hogyan tudta segíteni tutorként tanulmányaidban, tudományos előmeneteledben a tutorált hallgatót? Hogyan segítette tanulmányaidban, tudományos előmeneteledben tutora?

 

Farkas Eszter, Ápolás és betegellátás-Gyógytornász alapszakos hallgató, DE-NEK:

Már az első szemeszter óta fordulhattam a felmerülő szakmai kérdéseimmel tanárnőhöz, mindig türelmesen meghallgatott és segített megértenem azokat. Tanarnő témavezetése mellett sikerült bekerülnöm a DETEP-programba a közösen elkészített munkaterv alapján, ahol azóta is sikeresen szerzem a krediteket évről-évre. Támogatott abban, hogy egy relatíve új témakörben végezhessem a kutatásomat. Rámutatott arra, hogyan tudom összekapcsolni a fizioterápiás ismereteimet a darts sportágban felmerülő kérdések terén, bevonva kezelési lehetőségként a kutatási területét. Sok segítséget nyújtott a Módszertani Konferenciára és a TDK-ra való felkészülésben, ahol a szekció különdíját is sikerült elhozni. Általa sikerült a Sánta Kálmán Kerekasztalon is előadnom, ezzel bővítve tapasztalataimat. Tervezzük a kutatásunk kibővítését, a következő helyi TDK konferencián való bemutatását és pályamunka beadását, valamint lehetőségek szerint publikálni az eredményeket cikk formájában.

 

Dr. Csepregi Éva adjunktus, gyógytornász, DE-EK, Egészségtudományi Intézet, Fizioterápiás Tanszék:
Az Esztivel történő együttműködésünk Eszter I. tanulmányi évében kezdődött a DE ETK Fizioterápiás Tanszékén. A mérföldkövek alapvetően az adott szemeszterek szakmai tantárgyaihoz és elvárásaihoz köthetőek. Ez alapján mentori tevékenységem a kezdetekben elsősorban Eszti szakmai tárgyakban felmerülő kérdéseinek a megválaszolásban, tudásának elmélyítésében valósult meg. Segítettem Eszter DETEP-programba történő belépését és azóta a programban elszámolható kredit szerzését igyekszem folyamatosan elősegíteni. Az általa választott érdekes témában segítettem a Módszertani Konferenciára prezentációval történő felkészülését és szereplését. Igyekeztem szakmai segítséget nyújtani számára egy pilot vizsgálatban, adekvát tesztek kiválasztásában, felmérésében és az adatok feldolgozásában. Eszti lelkesedésére, kitartására és energikusságára tekintettel támogattam az ez évi helyi TDK konferencián való szereplését ezen pilot vizsgálat eredményeivel. A konferencián való eredményességére tekintettel támogattam a tavaszi Sánta Kálmán Konferenciára történő jelentkezését és felkészülését is. Az eddigi közös munkánk alapján azon dolgozunk, hogy kiteljesítsük Eszter kutatását és a következő TDK konferencián pályamunka beadása mellett ismét szerepeljünk, valamint, amennyiben lehetőségünk adódik, akkor a közös kutatásunk eredményeit cikk formájában is publikáljuk.

 

Ez a tevékenységünk része NTP-SZAKKOLL-23-0049 azonosítójú, "Tehetséggondozás a Wáliban" című projektünknek, mely programot a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Tehetség Program keretében 2 345 000 Ft. összegben támogatta. Támogatási időszak: 2023. 09. 01 – 2024. 08. 30.

 

 

Partnerek