Szakmai Beszámoló

2024. augusztus 31.

2024. augusztus 31-én zárult a Wáli István Református Cigány Szakkollégium „Tehetséggondozás a Wáliban” című pályázati programja, amely a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.

Támogatási összeg: 2 345 000   Ft.

Támogatási időszak: 2023. 09. 01 – 2024. 08. 31.

Pályázati azonosító: NTP – SZKOLL - 23 - 0049

 

 

Programunk lényege a hátránnyal induló, tehetséges hallgatók hátránycsökkentése, hallgatói jópéldákkal a következő generáció tanulásra motiválása volt.

 

 

 

Megvalósult tevékenységek időrendben

 

2023. szeptember 11. - 2024. június 30.: Tutori konzultációk - összesen 57 alkalommal.

 

2023. szeptember 23.: Hallgatói bál és elsősavatás - Közösségi esemény a Hallgatói Tanács szervezésében

 

2023. október 17.: Bowling Est – Közösségi esemény a Hallgatói Tanács szervezésében

 

2024. március 05.: Kutatásmódszertan I. kurzus: Dr. Mező Ferenc egyetemi docens - Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 

 

2024. március 22.: Harag, agresszió a keresztyén viselkedéskultúrában I. kurzus - Dr. Kis Klára, egyetemi docens, Debreceni Református Hittudományi Egyetem

 

2024. március 23.: Harag, agresszió a keresztyén viselkedéskultúrában II. kurzus - Dr. Kis Klára, egyetemi docens, Debreceni Református Hittudományi Egyetem

 

2024. április 23.: Továbbtanulást, tudományos pályát népszerűsítő projekt – Kisújszállás – Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda - osztályfőnöki óra

 

2024. április 27.: Kutatásmódszertan II kurzus.: Dr. Mező Ferenc egyetemi docens - Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 

 

2024. május 30.: Továbbtanulást, tudományos pályát népszerűsítő projekt – Ibrány – Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium - osztályfőnöki óra

 

2024. június 03.: Továbbtanulást, tudományos pályát népszerűsítő projekt – Karcag – Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium - osztályfőnöki óra

 

2024. június 08.: Továbbtanulást, tudományos pályát népszerűsítő projekt– Sárospatak – Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium - osztályfőnöki óra

 

2024. június 28.: Tanévzáró - Közösségi esemény a Hallgatói Tanács szervezésében

 

2024. augusztus 30.: WISZ Évkönyv 2023/2024 megjelenése

 

 

Tevékenységek bemutatása

 

I. Képzések (15 órás):

 

1. Kutatásmódszertan: Dr. Mező Ferenc egyetemi docens - Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 

A kurzussal hallgatóink tudományos kutatásait, szakdolgozataik és egyéb beadandó munkáik sikerességét szerettük volna elősegíteni. Témaköreink voltak: Hogyan készítsünk kutatási tervet? Milyen a jó hipotézis? Milyen adatgyűjtési típusokat és mintavételi eljárásokat alkalmazhatunk? Milyen etikai alapelvek mentén dolgozzunk, és melyek a tudományos publikáció szabályai? Hol tudjuk a kutatási eredményeinket nyilvánosságra hozni? A kurzus második részében mindenki választott egy egyéni kutatási témát, amelynek eredményeit prezentálták is egymásnak. 

 

2. Harag, agresszió a keresztyén viselkedéskultúrában - Dr. Kis Klára, egyetemi docens, Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A kurzus a „harag és agresszió” jelenségének eleve negatív megközelítésén túllépve, annak pozitív olvasatát, a benne rejlő potenciált és annak információs lehetőségeit ismertette meg. Segítséget nyújtott a hallgatóknak a hatékony konfliktuskezelés és a megbékélés konkrét útjainak megtalálásában. Olyan fontos témákat dolgoztak fel, mint az emberi agressziót magyarázó modellek, a gyermekkori sérülések, maladaptív minták, verbális agresszió, médiahatás, előítélet és kirekesztés, az agresszió tipikusan keresztyén közösségekre jellemző megjelenése, a hit és önismeret jelentősége, az erőszakmentes kommunikáció, asszertív jogok, resztoratív technikák és bibliai modellek.

 

II. Továbbtanulást, tudományos pályát népszerűsítő projekt (osztályfőnöki órák):

Ibrány, Karcag, Kisújszállás, Sárospatak középiskoláiba látogattak el hallgatóink és munkatársaink. Ezeken az alkalmakon a szakkollégista hallgatók bemutatták saját életútjukat, a szakkollégiumot, beszéltek a karrier lehetőségeikről, a közösségről. Arra motiválták a fiatalokat, hogy érdemes tanulni, ők is tanuljanak tovább, hiszen van lehetőség a támogatásukra és éljenek vele. Összesen 120 fiatallal találkoztunk.

 

III. Szakkollégiumi tevékenységhez kapcsolódó rendszeres kiadvány:

A WISZ Évkönyv 2023/2024-es száma négyszínnyomással, digitálisan és 180 példányban, 60 oldalon 200 x 245 mm méretben jelent meg. A kiadvány elektronikusan is olvasható, letölthető a www.wisz.hu weboldalról.

Megjelentetésével célunk, a szakkollégium tehetséggondozó és hátránykompenzációs munkájának bemutatása, minél több cigány és hátrányoshelyzetű fiatal továbbtanulásra ösztönzése, szakkollégiumi közösségünk erősítése volt.

Az évkönyv magazin jellegű, képes riportokat, hallgatói és szakmai cikkeket egyaránt tartalmaz. Bemutatja hallgatóink sikereit, a szakkollégiumi életet, terveinket, megvalósult szakmai programunkat.

 

IV. Tutori rendszer működtetése:

Célja: A szakkollégiumi hallgatók tudományos munkába való bekapcsolódásának, illetve a kutatási tevékenységben való részvételének támogatása.

A tutorok a szakkollégiumi hallgató szakján, választott tudományterületén kutató, oktató

egyetemi tanárok, akik elismert képviselői saját szakterületüknek. Mindezeken felül segítő,

támogató attitűddel rendelkeznek, és vállalják a tutorálással járó többletmunkát.

A tutori programba elsősorban azok a szakkollégisták kerülnek be, akik szenior (3 éves

szakkollégiumi programot teljesített) hallgatók, és kutatást, TDK-ra, OTDK-ra készülést

terveznek, vagy felvételt nyertek valamelyik doktori programba.

5 hallgató számára vontunk be tutort. A tutori konzultációk 2023. szeptemberétől. - 2024. június végéig, összesen 57 alkalommal valósultak meg.

 

V. Közösségi események:

Közösségi események szervezésével a célunk a csoportépítés, közösségformálás, egymás jobb megismerése, stresszoldás, új kollégiumi és szakkollégiumi tagok közösségbe vonása volt.  A szervezett programok között szerepelt hallgatói bál és elsősavató, bowling, közös tanévzáró is. A pályázatunk része volt egy nagyobb társasjáték beszerzés is, amit a közösségi terünkben használhatnak a kollégiumunk lakói.

 

A megvalósított programba közel 160 fő (elsősorban 14-25 éves fiatal) kapcsolódott be.

 

 

A program képgalériája itt tekinthető meg:

 

 

Partnerek