Kiengesztelődés kurzus a WISZ-ben

Meg tudok-e bocsátani annak, aki a szemem láttára irtotta ki a családomat? Mi számít megbocsátásnak? Elegendő-e, ha megpróbálom elfelejteni a sérelmemet? Szükségem van-e az ellenem vétkező emberre ahhoz, hogy meg tudjak neki bocsátani? Mit jelent a fájdalom hordozása és letevése? – ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak a hallgatók október első hétvégéjén Sztojka Szabina lelkész vezetésével.

Az 1994-es ruandai népirtás okán Rhiannon Lloyd walesi pszichiáter kidolgozott egy kiengesztelődési tréninget az érintett hozzátartozóknak. A foglalkozás célja az volt, hogy segítsen feldolgozni, értelmezni és levezetni a gyászolókban és az elkövetőkben lévő lelki terheket a genocídium kapcsán. Sztojka Szabina a teljes kurzust elvégezte Ruandában, így első kézből számolhatott be az ottani élményeiről és tapasztalatairól.

Kiemelte, hogy a népirtás alapvető oka a különböző társadalmi csoportok közötti feszültség feloldatlansága és eltorzulása volt. A felerősített előítételetek, a felsőbbrendűségérzet és a kirekesztés végzetes veszteségekhez vezetett. Ahhoz, hogy egészséges attitűddel viszonyuljunk egymáshoz, látnunk kell magunkban és a másik emberben az Isten képmására teremtett embert, aki végtelenül értékes Isten számára. A népek közötti különbségek nem elhatárolódást és lenézést kellene kiváltsanak belőlünk, hanem a világ sokszínűségében fellelhető örömöt. Engednünk kell, hogy a nemzetek sokfélesége rávilágítson arra, hogy milyen nagy örömmel, szeretettel és kreativitással teremtette meg Isten a világmindenséget.

A képzés vezetője a gyémánttal példázta a különböző népek értékességét. A gyémánt kristályszerkezete lehetővé teszi, hogy a beáramló fényt a gyémánt oldalai különböző módon törjék meg. A beáramló fény Isten dicsősége, a világ maga a gyémánt, a benne élő népek pedig a gyémánt oldalai. Ennek megfelelően minden nép megmutat valamit Isten dicsőségéből. Úgy is mondhatnánk, hogy Isten minden népben elrejtett valamit a maga személyiségéből, nekünk pedig feladatunk megtalálni ezeket a kincseket.

Az ember előítéletessége megannyi forrásból fakad, beleértve a családot, az egyéni tapasztalatokat, sőt az Egyházat is. Fontos, hogy ezeket tudatosan kezeljük, és ne adjuk át magunkat a saját sztereotípiáinknak. Az előítéletekből táplálkozó fa gyümölcsei sohasem lehetnek pozitívumok, hanem mindig a rossz indulat felé mutatnak. Ennek az ellentéte az, amikor az ember érzelmei és értelme nem a hozott prekoncepciókon alapulnak, hanem Krisztus természetén. A Krisztusban gyökerező fa gyümölcsei a szeretet, öröm és békesség.

Ahhoz, hogy másokat megértsünk, nélkülözhetetlen, hogy saját magunkat is megértsük. El kell jutnunk arra a felismerésre, hogy az identitás nem egy homogén, statikus valóság, hanem rendkívül sokrétű és változékony. Ha ez tudatosul, erre kiépíthető egy stabil önbecsülés és önértékelés, melynek alapja, hogy Isten szeretettel teremtette az embert, és a legnagyobb kincsét, Jézus Krisztust áldozta fel a megváltásunk érdekében.

A megbocsátás egy lelki ház, melynek szükségei vannak ezekre a stabil alapokra: egészséges identitás és attitűd nélkül nem vagyunk képesek teljes értékű megbocsátásra. Ezek teszik lehetővé, hogy a haragunkat és fájdalmainkat valóban el tudjuk engedni, és az ellenünk vétkező emberhez neheztelés helyett őszinte, képmutatás nélküli szeretettel tudjunk viszonyulni. Ez nem elsősorban érzelmi kérdés, hanem egy döntés következménye. A megbocsátásunk oka és tartalma nem ignoráció, érdektelenség vagy felejtés, hanem az a tény, hogy a harag rombol, meglop, pusztít, süllyeszt, a megbocsátás pedig épít, ajándékoz, felemel és életet ad.

Szöveg: Balogh Márk 

Fotó: Farkas Eszter