"A tehetség csírája ott lapul mindenkiben" - interjú a WISZ igazgatójával, Mózes Áronnal
Mózes Áron, a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) igazgatója szerint élő példákkal kell motiválni. De a kitörésig hosszú út vezet. Cívishír-interjú.
Cívishír: A motiválás mindig nagy kihívás. Hogyan tudják a cigány hallgatókat előrébb vinni?
Mózes Áron: Hiszek abban, hogy nincs tehetséges és tehetségtelen ember. Mindenki jó valamiben, ott lapul a tehetség csírája mindenkiben. Ez persze nem az általános tehetségfogalom, mely a „kiemelkedő” tehetségeket tekinti tehetségnek, hanem a mindenkiben ott rejlő adottságot jelenti, melyet maximálisan ki kell tudni bontakoztatni. Mindenki abban tehetséges, amit kifejlesztve, örömmel, kiteljesedve tud abban élni, ami aztán sikerélményt hoz a számára. Nem elhanyagolható, de nem egyetlen eleme ennek, hogy ezt mások is elismerik. Van, aki ezt sikeres vállalkozóként, egy szakmát művelve éli meg, van, aki tudományos munkában, és még sorolhatnánk. A sikernek a diploma nem szükséges, de nem is elégséges feltétele. Ránk persze, a WISZ-re azok vannak bízva elsősorban, akik a diplomájuk szerinti szakterületen lehetnek majd sikeresek a reményeink szerint. Hátrányos helyzetből kiindulva ezt elérni még nehezebb. Nehéz ezekkel a fiatalokkal elhitetni, hogy értékesek, szerethetők, és lehetnek ők is sikeresek. Ehhez tudniuk kell, hogy van esélyük, érdemes a tanulásba befektetniük.
Cívishír: Cigány szakkollégiumként aposztrofálják a WISZ-t, de ezen belül kik a célcsoport?
Mózes Áron: Mint a szakkollégisták általában, a mi tagjaink is egyetemi hallgatók. Elsősorban keresztény cigány értelmiséget akarunk képezni és hozzásegíteni őket a személyes boldogulásukhoz. Jelenleg 23 szakról 25 tagunk van, a következő tanévre pedig több mint 30 hallgatót tervezünk felvenni. A szakmai programunk célja a diplomaszerzés támogatása mellett az identitásukban való megerősödés, a társadalmi felelősségvállalásra való felkészítés és a segítő attitűd erősítése.
Cívishír: A roma szakkollégium viszonylag fiatal. Eljut a híre minden érintetthez?
Mózes Áron: Hetedik éve létezünk az első keresztény romaszakkollégiumokkal együtt, egy új modellként, egyfajta interdiszciplináris szakkollégiumként. Igyekszünk minél több helyen megjeleníteni magunkat, mert azt tapasztaljuk, hogy egyáltalán nem vagyunk benne a köztudatban. A leghitelesebben a hallgatóink, volt hallgatóink beszélnek rólunk. Velük járunk középiskolákba, kollégiumokba, lakásotthonokba, elmondani, miért érdemes tanulni és továbbtanulni, távlatos célokat kitűzni, és keressük, hogyan tudunk segíteni. Bizonyára elsősorban az élő példákkal tudunk motiválni. Aki veszi az akadályokat, és a felsőoktatásban hallgató lesz, az lehet szakkollégista, őt tudjuk bevonni a programba, illetve támogatni. Nemcsak jelentős ösztöndíjat adunk, hanem például kényelmes kollégiumot, befogadó, jó közösséget, személyes mentort, nyelvoktatást a diploma megszerzéséhez.
Cívishír: Református az intézmény; a vallási hovatartozás mennyire feltétel?
Mózes Áron: A keresztény cigány értelmiség segítése a célunk. Református intézmény vagyunk, de a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat intézmény alapítóinak eredeti megállapodása értelmében felekezetileg befogadók vagyunk, de nem kérjük számon a keresztény közösséghez tartozást sem a felvételkor. Vannak nálunk például római és görögkatolikusok, baptisták, pünkösdiek is, a református többség, illetve a nem vallásos kisebbség mellett. Van lelkészünk, aki tart bibliaórákat, és a hallgatók személyes lelkigondozásával is foglalkozik. Azt mindenképpen meg kell jegyezni ennek kapcsán, hogy a cigányságban nagyon erős elemi istenhit él, vallási hovatartozástól, a hitük gyakorlati megjelenésétől függetlenül. Ezért ebben az értelemben is könnyen értjük egymást.
Cívishír: A tanuláson kívül milyen kitörési pontot lát?
Mózes Áron: Az az egyik legfontosabb. És az Istenhez találásból fakadó, kiteljesedő élet, amit keresztény közösségként, annak tagjaiként fel szeretnénk mutatni a hallgatóknak. Az első a munkából való megélhetéshez és egyfajta kifutáshoz, kiteljesedéshez van, de mégis csak egy belátható léptékű tényező. A második pedig a belső stabilitáshoz, a „megoldáshoz”, ami túlmutat azon a horizonton, amit a szemünkkel látunk. A legtöbb fiatalnak ösztönzésre van szüksége. Gyakran járok olyan középiskolákba, ahol sok szegény, roma és hátrányos helyzetű tanuló van: Sokszor kérdezem, hogy 10-15 év múlva mit szeretnének elérni. Általában az derül ki, hogy a legtöbben nem tudnak, nem gondolkodnak ilyen távlatban. Vagy ha kipiszkáljuk a választ, elsősorban „gazdagok” szeretnének lenni, más célt, helyzetükből, nehéz körülményeikből is következően, nem tudnak nagyon megfogalmazni. Szeretnénk segíteni, hogy a hallgatóink valódi, az életük kiteljesedését szolgáló célt lássanak maguk előtt, és ezért hajlandóak legyenek kitartóan dolgozni is. Még csak ne is diplomát akarjanak csupán, hanem azt eszközként lássák a hosszú távú céljukhoz, ami valóban motiválni fogja őket. Persze rövid távon a diploma is lehet cél, de hosszú távon csak eszköze valaminek. Az pedig természetes igénye az embernek, és előbb, vagy utóbb szembe is néz azzal is, hogy ne csak a 15 éves távlatokat fürkéssze, hanem a horizonton túli kérdéseket is. Erre is igaz, amit a karrierstratégiára vonatkozóan tanítunk a hallgatóinknak: a hosszú távú célok elérése irányába is ma kell elindulni.
Cívishír: Nem titok, hogy a gyerek továbbtanulása nem kis anyagi terhet ró a családra. Hogyan lehet ezeket a hátrányos helyzetű gyerekeket segíteni, hogy anyagi okok miatt ne maradjanak ki?
Mózes Áron: Ismerek sok ilyen helyzetet, és személyre szabottan is igyekszünk segíteni. Jelentős, és nagyon tudatosan teljesítményhez kapcsolt ösztöndíjat kapnak a diákjaink. Nagyon olcsó, de igen jól felszerelt, kényelmes, jó városi közlekedési lehetőségekhez kapcsolt kollégiummal várjuk őket.
Cívishír: Nem csak cigány hallgatók küzdhetnek anyagi problémákkal…
Mózes Áron: Mi elsősorban a cigányság támogatásáért működünk, de köztudott, hogy hasonlóan nehéz helyzetben vannak sokan, akik felé szintén nyitottak vagyunk, hogy segítségükre legyünk a hátrányaik kompenzálásában, a tehetségük kibontakoztatásában.
Cívishír: Nemrég egy interjúban L. Ritók Nóra kirekesztésről beszélt. Önök tapasztalnak hasonlót?
Mózes Áron: Igen, bár egy rövid válasz kategorikus volta félrevezető. Egyrészt tapasztaljuk mi is sokszor a befogadás hiányát. Ezen igyekszünk több módon, a saját eszközeinkkel segíteni. Két példát említenék a gyakorlatunkból: az önkéntes szolgálattal nemcsak a hallgatóinkat szeretnénk meggyőzni arról, hogy adni sokkal jobb, mint kapni, hanem a környezetünkben is szeretnénk elültetni a tapasztalatát annak, hogy hasonlóan nagy élmény kapni valamit egy roma fiataltól, aki szintén örömmel, önzetlenül tud adni, mint bárki más. De az előítéletesség leküzdését szolgálja a gyakornoki programunk is. Hallgatóink néhány hónapot dolgoznak egy-egy cégnél, szervezetnél, közintézménynél, amelyeknek ez nem kerül pénzbe. Fedezzük az ottlétüket, hogy munkatapasztalatot kaphassanak. A munkáltató „kockázat nélkül” kipróbálhatja, hogyan válik be egy-egy diákunk. Nemegyszer született ezekből állandó munkaszerződés, annyira meg voltak elégedve az illetővel. De ha csak azt érjük el vele, hogy az önéletrajzukba beírhatják egy-egy jelentős munkaadónál szervezett munkatapasztalatukat, akkor is sokat tettünk a későbbi karrierjükért. Nagyszerű motiváló erő ebben a nagy szervezetek számára már szinte kötelező „társadalmi felelősségvállalás”, mint a fő tevékenységükkel nem, de a presztízsükkel szorosan összefüggő elvárás, vagy önként vállalt mérce.
Cívishír: Ugyan fiatal még a kollégium, de milyen tapasztalatuk van a már végzettekkel?
Mózes Áron: Azt látjuk az utánkövetés során, hogy a legtöbben a szakjuknak, végzettségünknek megfelelően helyezkednek el, és túlnyomó többségükben így dolgoznak.
Cívishír: Cáfoljon meg, ha nem igaz, de nem késő segíteni ezeknek a leendő hallgatóknak? Hiszen nagyon kevesen kerülnek az érettségi-továbbtanulás közelébe.
Mózes Áron: Ezzel mi is tisztában vagyunk, de ennek a rendszernek nem mi vagyunk az egyetlen eleme. Az óvodától kezdve megjelentek azok az intézményes és más formális elemek, melyek a tanulást szolgálják, mint a személyes kibontakozás tagadhatatlanul meghatározó tényezőjét. Bár ennek a rendszernek ha úgy tetszik a végén vagyunk, de szeretném hangsúlyozni, hogy mi egy folyamatban, illetve a folyamatelemek összekapcsolásában, valamint a további érintettjeinek hálózatosodásban gondolkodunk. A fizikai lehetőségeink, de a valódi küldetésünk is véges a célcsoportot tekintve. Ránk elsősorban a középiskolás korúak vannak bízva, és igyekszünk a közvetlenül kapcsolódó intézményes formákat (középiskolák, kollégiumok, lakásotthonok) elérni. Nagyon fontos minél hatékonyabban segítő kezet nyújtani ezeknek a diákoknak. Rendszeresen visszük találkozókra a disszemináló diákjainkat, hisz a kortárs példák a leghatékonyabbak. De minél korábban, minél fiatalabb korban kap motivációt, bátorítást, személyes példát egy-egy gyermek a szülőjétől, a pedagógusától, annál nagyobb eséllyel és hatékonysággal tudja leküzdeni a hátrányait, annál inkább tud kibontakozni a személy szerint benne rejlő tehetség, annál inkább lesz esélye arra, hogy kiteljesedő, boldog életet élhessen. Ebben a sokszereplős rendszerben ezen dolgozik Debrecenben a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) is: „A célodhoz WISZ!”
