Küzdeni magunkért, másokért

Mély szegénységből küzdötte fel magát a Debreceni Egyetem szociális munkás szakára járó Katona Csaba, aki Hajdúhadházon élt családjával egy olyan házban, amelyben sem áram, sem víz nem volt. Vágya mégis az, hogy másokon segítsen, így elvégezte a mediátori képzést is. Hitében még úton van a 24 éves roma fiú, aki mindezek ellenére érzi Isten kezét életén.

Isten közelében

Csaba vegyes házasságból származik, édesapja magyar, édesanyja roma származású. Noha apukája nem volt vallásos, anyukája pünkösdista gyökerekkel rendelkezik, így ő a pünkösdi gyülekezetben találkozott először a hittel, majd a gimnáziumban ismerkedett meg a református vallással. „Volt összehasonlítási alapom, hogy hol mit éltem meg, így számított a kollégiumba való jelentkezésemkor az, hogy református a szakkoli” – mondja Csaba, aki egyelőre nincs megkeresztelve. Úgy gondolja, szüksége van arra, hogy magában kiteljesedjen a hite és még nem érzi, hogy eljutott volna arra a szintre, hogy száz százalékban elköteleződjön. „Otthon érzem itt magam és szeretem az istentiszteleti alkalmakat, bibliaórákat” – hangsúlyozza, majd kifejti mindig is érezte az isteni támogatást az életében. Szülei nyitottan álltak a vallásossághoz és mindenhez az életben. „Édesapám már sajnos nem él, de egy nagyon nyitott ember volt, ha csak azt nézzük, hogy nem romaként egy roma származású nőt vett feleségül. Ezt a nyitottságot tapasztaltam és kaptam útravalónak az élet minden területén.”

Az út

Csabának kétszer annyit kell küzdenie az elismerésekért, mint másoknak. Úgy véli, az, aki el tudja fogadni, hogy cigány, az azt is elfogadja, hogy a vallás terén úton van. Egy szűrőként éli meg származását, ami még inkább küzdelemre készteti. Tizenkét évig egy olyan házban lakott, amelyben nem volt víz, villany. Egy szobában laktak a szülők és négy gyermekük. A szülei ennek ellenére, ahogy tudták taníttatták gyermekeiket, mert látták, hogy ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy kitörjenek a szegénységből. „Mindig azt mondták tanuljak, mert magamnak tanulok, és azt nem veheti el tőlem senki” – mondja Csaba. Kiemeli, hogy vannak olyan nehézségek, amelyeken még ma sem tette magát túl teljesen. Sokszor érezte, hogy a mély szegénység miatt, amelyben éltek, háttérbe kellett vonuljon, mert nem tudta a kortársaival tartani a lépést. Ma már ritkaságnak számít, hogy valakinek 18 éves korában lesz először egy kis nyomógombos telefonja, ő ezt szintén saját magának érte el, akinek mindezek ellenére az a legfontosabb, hogy segítsen azokon, akik ugyanebben a helyzetben élnek, amelyben ő is élt. „Nekem nem kell majd elmondják, mit élnek meg, mert tudom, megtapasztaltam, és ez fontos! A legtöbb egyetemista csak azzal foglalkozik, hogy tanuljon. Nekem is ez a legelső, de én emellett dolgozom is, hogy tudjam segíteni a családomat.” Csaba jelenleg többek között a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon dolgozik, mint felzárkóztatási gyakornok, valamint a Népegészségügyi Karon elvállalt egy kérdezőbiztosi szerepet. Mindezeket azért, hogy tapasztalatot gyűjtsön, valamint mert a családja nem tudja támogatni a felsőoktatási tanulmányait, viszont így ő tudja támogatni édesanyját és a még otthonélő húgát.

Küzdeni kell!

„Érzem, hogy Isten munkálkodik az életemben, ma ha csak a mediátori képzésre gondolok is. Elvégeztem az alapképzést, de azzal még nem tudtam volna elhelyezkedni, a következő két szintet pedig már úgy sikerült elvégeznem, hogy többen visszamondták a képzést, akiknek előre ki volt fizetve. Ez is felülről jövő segítség volt!” – hangsúlyozza Csaba. Úgy véli halmozottan nehéz annak a helyzete, aki az övéhez hasonló helyzetből jön, azonban nem gondolja azt, hogy mindenkinek egyetemre kell járnia, de a tanulás segíthet a kitörésben, ezt saját maga is tapasztalta. Ma már támogatják a gimnáziumi és szakmunkás képzésekben való részvételt is, mondja Csaba, aki hozzáteszi: „Keresni kell a lehetőségeket, mert mindig van lehetőség, érdeklődni kell és élni minden támogatással és tanulni!” A 24 éves egyetemi hallgató nem tudja magát egy irodában vagy külföldön elképzelni, „terepen” szeretne dolgozni, azok között, akik közül ő is jött. Még szeretné folytatni tanulmányait, de legfőbb vágya, hogy segítsen, és reméli a nem túl távoli jövőben az Istenbe vetett hite is megerősödik.

Buzás Borbála (TTRE)